ez egy ilyen nap,amikor semmi mással nem tudok foglalkozni,pedig még mindig csak változik minden,de akármilyen érdekes is alakulnak a dolgok megpróbálom magam jól érezni,mert miért ne tehetném meg,egyébként a szövegnek nem lesz összefüggése,minden öregszik,minden szintelen egy kicsit,de valahol meg mégis kerülnek új szinek a palettára,csak olyan furcsa,a helyemet mégsem találom,mindha nem nekem találták volna ki a gondtalanságot és a rajongást,ami mindenkit körülvesz az engem nem,nyilván mindent el kell érni valahogy mert anélkül nincs de ugy érzem letettem már eleget az asztalra emberségből,szeretnék világhirű fotos lenni,és örökké azt az embert szeretni akit most,az utobbi nagy kérés lenne? nekem nem kell már más,vagy lehet hogy csak most érzem igy,de ez annyira jo érzés,én nem akarom magam megbaszatni magam a fél világgal mert nem hiszem hogy attol jobb lesz akármi is,nem hiszem hogy több tapasztalatom lesz,lehet hogy még nem vagyok más mint egy nagy gyerek,de mégis ugy érzem hogy a lelkem nagyon öreg,és ezt hányan mondták már nekem,persze joindulatbol és csak kedvesen,de a legnagyobb probléma még mindig az önértékelésemmel van,húsz éve tul kevésnek érzem magam mindenhez ami csak létezik és ez kitudja még meddig fog fajulni,mindenesetre gátlásokat szül amik elviselhetetlenek